Sziasztok!

Én lennék Adachi és ez az amolyan "bemutatkozó" írásom.
Igyekszem majd minél érdekesebb és viccesebb írásokat,részleteket feltenni ide, a Humor sarokba. Remélem midnenkinek tetszeni fognak, megpróbálok mindent beleadni! :D

Gyanakodva méregetem az előttem álló srácot. Magas, izmos, gyönyörű szemei vannak, de nincsen orra! A mellettem lévő Miyavit bökdösöm meg.
- Miya-chan... látod azt a srácot? Annak az új bandának a tagja... - Miyavi is odanéz. Éppen egy céges megbeszélésen vagyunk, és szokás szerint unatkozunk. Miyavival jóban vagyunk, régen egy bandában játszottunk.
- Mi a baj vele Maya? - én csak elvigyorodom.
- Te nem vagy kíváncsi, hogy milyen lehet az orra? - csillogó szemekkel figyelem, mire, mintha érezné magán a tekintetemet, hátrafordul s egyenesen a szemeimbe néz. Kicsit elpirulva fordulok a mellettem ülőhöz.
- Derítsük ki Miyavi! - a másik oldalamon ülő Aiji csak sóhajt egyet.
- Rosszabbak vagytok, mint a gyerekek....

Miyavi természetesen ugyan oylan boldogan vetette bele magát a tervezgtésbe, hogy milyen módon is vetessük le vele az orrkendőjét.
Másnap már korán reggel bementünk a stúdióba és hozzákezdtünk az A tervhez.

Az utunk a the Gazette próbaterméhez vezet. Mosolyogva nyitunk be.
- Sziasztok újoncok! Én Maya vagyok, ő pedig Miyavi. - Maya és Miya, hehe, ez még rímel is... - üdv itt! - Miyavi a kezében a borsos üvggel odafut Reitához és szó szerint borsot tör az orra alá, mert hogy ez az első tervünk.

"A" terv, azaz az első és legbiztosabb terv, mely elhibázása esetén életbe lép a "B" terv:  Borsot törni Reita orra alá.

Hát nem nagyszerű ötlet? de, mindenképpen az. Tehát az orrkendős tüsszögni kezd, mire mi nagy szemekkel figyeljük, hogy leveszi-e a kendőjét, de semmi iylesmi em történik. Sorozatos prüszkölései után csak vérbenforgó szemmel fordult felénk.
- Mi a jó istent műveltek? - mondja mérgesen, én pedig jobbnak látom a menekülést. Miyavit karonragadva futunk vissza rejtekhelyünkre, a stúdiómba, mielőtt még a basszeros haragja utolér.
Lihegve dőlök az ajtónak.
-Ez nem jött be... - mondom szomorúan és társamra nézek, aki még mindig az előbbi maratonfutásunk hatása alatt áll.
- Maya, jöjjön a "B" terv! - mind a ketten elvigyorodunk.

"B" terv, azaz a második legbiztosabb terv, mely elhibázása esetén életbe lép a "C" terv:  Kávé támadás!

Szinte ugrándozva teszem meg az utat a kávé automatáig, ahol elgondolkozom. vajon melyik kávé lenne a legmegfelelőbb arra a célra, hogy egy feltehetőleg morcos orrkendős orrkendőjén kössön ki? Rengeteg fajta kávéból lehet választani, de a legesélyesebbek a Brazil cappuchino, a sima Cappuchino és a hosszúkávé és végül az espresso.
Erre az akalomra nem elég egy egyszerű kávé, ide a legtökéletesebb kávé kell, olyan, ami nagyon, de nagyon nem mutat jól egy orrkendőn.  Mivel én nem iszom kávét, mert keserű, az ízük nem lehet döntő, hiszen azokat nem ismerem. Akkor legyen a szín!
Az espressso és a hosszúkávé az fekete, azt hiszem. Ha tej nélkül használom, akkor csúnya, fekete foltot hagynak.
A cappuchino viszont habos. A hab jól mutat, nem? Szeretem a habot. A fürdőkádban is mindig játszom a habbal!
- Akkor legyen a cappuchino! - mondom ki hangosan, így legalább a döntésem biztos, nem csak gondolat! Na de várjunk! Brazil cappuchino vagy sima? Mitől Brazilabb egy cappuchino mint egy nem brazil? És tejjel vagy cukorral, vagy mind a kettővel? Ez elgondolkodtató.

Hosszas érvek és ellenérvek felsorakoztatása után sikerült döntésre jutnom, a kiválasztott a Brazil cappuchino, mert az külföldi, és a külföldiek érdekesek.
Meg is nyomom a kívánt kávé gombját az automatán, így a gépből ki isfolyik a barnás lötty. Még a szaga is rosssz. Hmm... soha nem értettem, hogyan jön ki kávé az automatából. Talán kis manók vannak benne! Akkor a Brazil cappuchinot Brazil manó adja? Egyszer bele fogok nézni az automatába!

Sietősen felmegyek a próbatermünkbe, és Miyavi mellé állok.
- Mi tartott ennyi idig Maya? - kérdi ő.
- Nem tudtam dönteni, hogy milyen kávét vegyek., de végül megoldottam.
A próbaterem felé megyünk, és az ajtóban megállunk. Miyavira nézek, és benyitok.
- Anooo, Reita-san... sajnáljuk az előbbit, bocsánatkérésül hoztam kávét! - hiába néz gyanakodva, a kezébe nyomom a poharat, Miyavi pedig "véletlenül" meglöki őt, miközben iszik, így a kávé az orrkendőjére borul.  Szegény basszeros felordít a forró kávé miatt, mi pedig érdeklődve figyelünk, de nem a várt eredményt kapjuk, csak egy ideges basszistát, aki vizes zsebkendővel próbálja eltüntetni a  foltot.
- Jaj, nagyon sajnálom! - mondja Miyavi, én pedig csalódottan figyelem a srácot. Látni akarom az orrát! Na, nem fogom feladni!
Miyavival ismételten visszavonulunk és belekezdünk a "C" tervbe.

"C" terv, azaz a harmadik legbiztosabb terv, mely elhibázása esetén életbe lép a "D" terv:  Ajtó

Ugye, milyen hihetetlenül sokatmondó név? Végül is én találtam ki, nem csoda, hogy ilyen csodálatos.
Miyavival megbeszéljük a csodás tervünket, és hozzá is kezdünk a kivitelezéshez. ez egyszerű, de nagyszerű terv! 

Megvárjuk az ebéd időt, amikor mindenki lejön a büfébe. Miyavival csendesen az áldozatunk asztalához settenkedünk és egy csodás, tolvajokat megszégyenítő mozdulattal már el is emelem a szendvicset a basszeros orra elől. Ez a terv komplikált, sok buktatóval. A cél ugyanis az, hogy Miyavinak a megfelelő időben kell a basszerosra csapni az ajtót, miután én kifutottam, így a drága orrtalan leszedi a fájós orráról a kendőt, így láthatjuk az arcát a zavaró kendő nélkül!
Na, szóval a szendviccsel a kezemben futni kezdek, mintha az életemért futnék. A dühöngő basszistával a nyomomban rohanok végig az egész PSCn, azzal nem számolva, hogy a "VIGYÁZZ, CSÚSZIK" felirat nem csak dísznek van ott.  A táblának, meg az eszes takarítónőnek köszönhetően elcsúszok, és pingvineket megszégyenítő sebességgel csúszok végig a folyosón, méghozzá a hasamon. És miért pont pingvin? Mert azok csúsznak a hasukon. Amúgy szeretem a pingvineket... Ahh, most nem rájuk kellene gondolnom, hanem a felém közelítő felbőszült basszerosra. Ő olyan, mint egy bika! És a bika ijesztőbb, mint a pingvin.  Felugrok és gyalogkakukként szaladok előre, de hogy a napom még csodásabb legyen, nekirohanok az ajtónak, amit Miyavinak ki kellett volna nyitnia.
A felbőszült basszeos utolér, én pedig hiába is menekülnék, nem tudok, hiszen előttem az ajtó, mögöttem a basszeros, a basszeros aki villámokat szór... egy villámokat szóró bika, aki olyan, mint Piakchuu orr nélkül bika verzióban.... Pikachuut szeretem, de ez itt előttem nem olyan, mint Pikachuu!

A felbőszült Pikachuu-bika-Reita megfogja a pólómat, és felemel a földről, én pedig azon gondolkozom, mit kell tennem, hogy megkegyelmezzen, de mire eljut a tudatomig, hogy nem aranyhal, így nem dobhatom vissza a vízbe, és nem dzsin, hogy kívánhassak hármat, a sorsomba beletörődve, lehunyt szemmel várom a végzetem. 

Nos, Reita kreatívabb, mint azt hinnénk, így az Amerikai filmekben látott gatyánál fogva  ajtóra akasztás jelenet helyett a fejemre borított kávéval, alufóliába tekerve végzem a cég előcsarnokában, s nemsokára Miyavi-pajtásom is mellém kerül.
Hiába visítottam az életemért, ez a kegyetlen óriás Pikachuu-bika-nem dzsin - Reita könyörtelenül, aranyos kis Pikachuukat megszégyenítően tekert fóliába. Nem is tudom, mennyi ideig feküdtem ott Miyavi mellett összetekerve, de egyszer csak legcsodálatosabb megmentőm, Aiji guggolt le mellém.
Azzal az én-megmondtam pillantásával néz rám és kiteker a fólia fogságából, majd Miyavit is megszabadítja, aki, mint egy őrült, rohan a felvételre. Könnyes szemekkel Aiji mellkasához bújok.
- Aijiiiii! - a krokodilkönnyeim megállíthatatlanul folydogálnak végig az arcomon. - én csak látni akartam az arcát kendő nélkül! - Aiji magához ölel és tőle megszokottan sóhajt.
- Maya... Az eszedbe sem jutott, hogy megkérd, vegye le a kendőt? - úgy nézek rá, mint egy idiótára.
- De Aijiiiiiii - nyafogok. - Ha mutogatni akarná az orrát, akkor nem lenne rajta kendő... - mondom duzzogva.

Aiji a zsebébe nyúl, én pedig éhes kiskutyaként lesek rá, hiszen tudom, mi következik; nyalókát kapok! Aiji zsebei kifogyhatatlanok, mindig tartogat a számomra nyalókát, így most is a kezeim közé kaparinthatok egyet a kedvenc édességemből; egy epres tejszínes chupachups személyében. Mint éhező a kenyérre, úgy vetem magam a nyalókára. Felkelek Aiji karjaiból, felállok az előtérben lévő asztal tetejére és hősies pózba vágom magam: egyik kezem a csípőmön, a másikkal az ég felé mutatok, nyalóka a számban. 

- NEM ADOM FEL! - kiáltom el magam és visszafutok a stúdiónk rejtekébe, hogy újabb tervet találjak ki Reita orrkendőtlenítésére.

Eközben az előtérben Aiji mosolyogva megcsóválja a fejét.
- Soha nem fog felnőni... - és már indul is a hős nyalókakirályához.